4.Fejezet: Brandon

Ha azt mondanám, hogy nem féltem...Orbitálisat hazudnék...

Nagyon féltem.Nem tudtam, hogy ki ez a Brandon gyerek...És persze azt sem, hogy mit akarhat...

Leparkoltam Heart-Lake északi partján, majd gyalog elindultam lefelé, a mólóhoz...

Senki nem volt még ott...

És mi van ha csak hülyéskedtek?!-Kérdeztem meg magamtól.

-Ha várok öt percet abba nem halok bele...-Motyogtam magamnak, majd a móló oldalán lévő korlátnak dőltem.

-Már vártalak, Kelly...-Szólalt meg valaki mögöttem.

Rémülten pördültem meg, s a hang forrásának irányába bámultam.Ő volt az...A kajáldából...

-Mit akarsz?!-Kérdeztem.-És...Ki vagy te?...

-Mint mondtam...Brandon vagyok.-Termett mellettem, mire rémülten szökkentem odébb, így majdnem a vízbe estem...De Ő gyorsan utánam nyúlva elkapott...

-Öhm...Most nem valami köszönöm, vagy...Hasonló kéne, hogy jöjjön?!-Kérdezte mosolyogva.

-Öhm...De...Izé...Kösz...-Bólintottam lassan.-Szóval...Mit akarsz tőlem?-Kérdeztem.

-Először is...Csak annyit szeretnék tudni, hogy a Te apádat és az anyádat hogy hívják?-Kérdezte.

-Miért?!-Vontam fel a szemöldökömet.

-Kérlek, Kelly...Ez fontos lenne...-Mondta.

-Az apám George Lucas, anyu meg...Sarah Smith Lucas...-Mondtam.-Nem értelek...Ez miért érdekel Téged?!

-Kelly...Az én nevem, mármint a teljes nevem...Brandon Lucas...És az apám pedig...-Nyelt nagyot.-George Lucas...-Suttogta.

Belém meg, mintha a 220 csapott volna, csak álltam..."Most meg mi van?!?!" fejjel.

-Mi van?!-Kérdeztem halkan.-Testvérek vagyunk?!

-Nem.-Felelte.-Csak féltestvérek...Az én anyámat Mary Glasgow-nak hívják...-Rázta a fejét.-De...Nem is biztos, hogy az apánk ugyanaz és...-Hadarta.

-Css...-Intettem le.-Várj...-Mondtam.-Hány éves vagy?

Hát...Ez...Nálunk...Nem tudom...-Hebegte.

-Brandon...Hogyhogy nem tudod?!-Vontam fel a szemöldökömet.

-Én...Nem vagyok...Ember.-Mondta.

-Hát persze...Ezt gondolhattam volna...-Horkantottam.-Persze, hogy nekem nem lehet normális életem...-Húztam el a számat.-Ha nem vagy ember...Akkor mi vagy?!Vámpír?Netán vérfarkas, vagy ami még jobb...Penchi?!-Kérdezgettem.

-Hu...Jó sokat tudsz, de el kell, hogy szomorítsalak...Egyik sem.-Mondta.-Fúrián vagyok...

-Mi vagy?!-Kérdeztem vissza.-"Fúrián"?!

-Aha...-Bólintott.-Az árnyak irányítója...-Segített.

-Oké...-Bólintottam lassan.-Összegezzük a dolgokat.Van egy féltesóm, akiről majdnem tizennyolc évig semmit sem tudtam.Kipipálva.Még egy misztikus lény lépett be az életembe.Kipipálva.És az a valami...A bátyám...Részben.Kipipálva.-Soroltam.

-Igen.-Bólintott.-Kelly...Azért jöttem ide, Forks-ba, hogy beszéljek veled és...Hogy megismerjem az apámat.-Mondta.-De ha nem vagy rám kíváncsi csak mondd és én eltűnök az életedből...Oké?

-Most komolyan azt várod tőlem, hogy elküldjem a bátyám?!-Kérdeztem mosolyogva.-Hihetetlen, de örülök, hogy megismertelek...Ott...A kajáldában...Tudtam, hogy te más vagy...Éreztem valamit, de nem tudtam, hogy mit...-Mondtam.

-Szóval...Maradhatok és része lehetek az életednek?-Kérdezte bizakodón.

-Igen.-Bólintottam.

-Köszönöm!-Ölelt magához, majd megpördült velem.

-Figyelj...Most mennem kéne.-Mondtam hátrébb lépve.-Holnap korán kell kelnem...-Mondtam, miközben elindultunk visszafele.

-Értem...-Bólintott.-De ugye majd találkozunk valamikor?!

-Persze!-Bólintottam.-De holnap nem tudunk, mert hivatalos vagyok egy esküvőre...Aztán nemsokára kezdődik a suli és...El leszek foglalva.De persze beiktatok egy-két találkozót.-Mosolyogtam fel rá.

-Oké...-Bólintott.

Majd a kocsim mellett megállt.

-Hát...Akkor szia.-Mosolygott rám.

-Szia...Bátyus...-Mosolyogtam vissza, majd oda léptem hozzá és megöleltem.

-Hé...-Tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

-Hm?-Pillantottam fel rá.

-És...Az apánkat...Mikor...-Motyogta.

-Nem tudom...Ezzel még várjunk egy kicsit.Ne mondjuk még el senkinek.És miután...Minden oké lesz, mikor minden egyenesbe jön akkor elkezdhetünk ezzel foglalkozni.-Mondtam.

-Oké.-Bólintott.-Akkor...Majd...

-Majd.-Bólogattam, majd még utoljára megöleltem.

Aztán beültem a kocsimba és integetések közepette elhajtottam hazafelé...